Junior Eurovision Song Contest 2018 trófea - trophy

Junior Eurovision Song Contest 2018 – Rekordszámmal a döntőben, nézd itt újra!

Rekordszámú 20 ország kis tehetsége fog versenyezni a 2018-as Junior Eurovíziós Dalfesztivál döntőjében 2018. november 25-én, azaz ma délután 16:00 órától – a versenyhez közeledve zárjuk kétrészes összefoglalónkat.

Idén tizenhatodjára rendezik meg a kicsik versenyét, melynek élő közvetítését oldalunkon is élőben, eredeti nyelven követheted: a műsornak a 15 ezer fő befogadására képes Minszk Aréna ad otthont, a házigazda BTRC műsorszolgáltató és az EBU délutáni showjának műsorvezetői Eugene Perlin (BTRC), Helena Meraai, a 2017-es Junior Eurovíziós Dalfesztivál fehérorosz versenyzője és Zena (énekes) lesznek.

Ünnepélyes megnyitó

November 19-én hétfőn került sor a kicsik versenyhetének nyitórendezvényére, a hivatalos megnyitóra: a húsz ország fiatal tehetségének bevonulásán, bemutatkozásán kívül bemutatták a Dalfesztivál témadalát, a verseny jelmondataként is használt Light Up! című dalt is a BelExpo Kiállítási Központban; de meghatározásra került a Junior Eurovision Song Contest 2018 döntőjének fellépési sorrendjére is. Az esemény házigazdái a fehérorosz műsorszolgáltató két reggeli műsorának műsorvezetője, Anna Kviloria és Denis Dudinsky voltak.

Fellépési sorrend

A hétfői ünnepélyes megnyitót követően nyilvánosságra hozták a 2018-as Junior Eurovízió hivatalos sorrendjét: az idei, 20 résztvevős versenyt Ukrajna képviselője indítja majd, a versenyzők sorát pedig Lengyelország fiatal tehetsége zárja majd; a sorsoláson meghatározták a házigazda Fehéroroszország pozícióját is, ők nyolcadikként mutathatják be produkciójukat. A felnőtt műsorokhoz hasonlóan, a fellépési sorrend további részét itt is a műsor producerei határozták meg, mely a következő lesz a ma délután 16:00-kor kezdődő élő műsorban:

  1. Ukrajna (“Say Love” – Darina Krasnovetska)
  2. Portugália (“Gosto de tudo (Já não gosto de nada)” –  Rita Laranjeira)
  3. Kazahsztán (“Ózińe sen (Seize the Time)” – Daneliya Tuleshova)
  4. Albánia (“Barbie” – Efi Gjika)
  5. Oroszország (“Unbreakable” – Anna Filipchuk)
  6. Hollandia (“Samen” – Max & Anne)
  7. Azerbajdzsán (” I Wanna Be Like You” – Fidan Huseynova)
  8. Fehéroroszország (“Time” – Daniel Yastremski)
  9. Írország (“IOU” – Taylor Hynes)
  10. Szerbia (“Svet” – Bojana Radovanović)
  11. Olaszország (“What Is Love” – Melissa & Marco)
  12. Ausztrália (“Champion” – Jael)
  13. Grúzia (“Your Voice” – Tamar Edilashvili)
  14. Izrael (“Children Like These” – Noam Dadon)
  15. Franciaország (“Jamais sans toi” – Angélina)
  16. Macedónia (“Doma” – Marija Spasovska)
  17. Örményország (“L.E.V.O.N” – L.E.V.O.N)
  18. Wales (“Perta” – Manw)
  19. Málta (“Marchin’On” – Ela)
  20. Lengyelország (“Anyone I Want to Be” – Roksana Węgiel)

A dalokat fellépési sorrendben bemutattuk e heti rádiós műsorunkban, az OurVision FM 50. adásában.

A szavazási rendszerről

2018-ban az egy évvel korábbihoz hasonló módon befolyásolhatják a verseny eredményét a Dalfesztivál és a előadók rajongói: a tbilisi versenynél már alkalmazott kétkörös szavazási rendszer működik idén is.

Az első körös szavazás a vasárnapi verseny élő közvetítésének kezdetéig, 2018. november 25. 15:59-ig (CET) tart, a https://vote.junioreurovision.tv/ oldalon; a második körös szavazatok leadása pedig az utolsó versenyző ország dalának, Lengyelország versenydalának elhangzását követően indul, és további 15 percig tart körülbelül. A 2018-as voksolással kapcsolatos részletek korábbi cikkünkben olvashatók.

Nézd itt újra a műsort!

A 16. Junior Eurovision Song Contest-t a fehéroroszországi Minszk Arénában rendezik, miután a 2017-es megmérettetést az orosz Polina Bogusevich “Wings” című számával nyerte meg, amely 188 pontot ért el Tbilisi-ben.

Fotó: Andreas Putting / EBU
Forrás: JuniorEurovision.tv, ESC, Eurovision.tv

Mondd el véleményedet!

error: