Ez a 2018-as A DAL legjobb 30 dala – a budapesti Akváriumból jelentkeztünk

December 6-án az MTVA sajtótájékoztató keretén belül jelentette be, hogy a beérkezett 350 pályázatból melyik az a 30 dal és melyek azok az előadók, akik a Közmédia szakmai előzsűrijén továbbjutva részt vehetnek A Dal 2018 című nemzeti dalválogató showműsor-sorozatban 2018. január 20-ától.

A sajtótájékoztatót a helyszínen, a budapesti Akváriumban követtük figyelemmel, annak minden mozzanatát percről percre utókövethetitek cikkünkben.

  • 10:42 – Köszönjük, hogy az OurVision Live-val tartottatok, a sajtótájékoztató véget ért, hamarosan még bővebb összefoglalóval és fotógalériával várunk Titeket!
  • 10:39 – Ebben az évadban is lesz online Akusztik dalverseny, illetve a korábban említett különdíjakat is kiosztják.
  • Bejelentett dalok, ábécérendben:
    • Andy Roll: Turn the Lights on (zene-szöveg: Dutka András)
    • AWS: Viszlát nyár (zene: Kökényes Dániel, Brucker Bence, Veress Áron, Schiszler Soma; szöveg: Siklósi Örs)
    • Ceasefire X: Satellites (zene: Vavra Bence András, Szűcs Norbert; szöveg: Kozma Kata)
    • Dánielfy Gergely: Azt mondtad (zene: Dánielfy Gergely; szöveg: Völgyesi Árpád)
    • Fourtissimo: Kisnyuszi a kalapban (zene: Ferencz-Kuna Valéria, Kuna Márton, Ferencz-Kuna Gyula, Kuna Bence; szöveg: Ferencz-Kuna Valéria, Kuna Bence)
    • Gulyás Roland: Hypnotized (zene-szöveg: Márta Alex)
    • Ham ko Ham: Bármerre jársz (zene: Tóth G. Zoltán; szöveg: Kathy Zsolt)
    • Heincz Gábor “BIGA”: Good Vibez (zene: Heincz Gábor; szöveg: Méhes Adrián)
    • Horváth Cintia: Journey (zene-szöveg: Balogh Tamás, Horváth Cintia)
    • Horváth Tamás: Meggyfa (zene-szöveg: Horváth Tamás)
    • Király Viktor: Budapest Girl (zene: Király Viktor, Ash Hicklin, Závodi Marcel; szöveg: Király Viktor, Ash Hicklin)
    • Knoll Gabi: Nobody to Die for (zene: Knoll Gabi, Burai Krisztián, Stanislav Bendarzsevszkij; szöveg: Knoll Gabi)
    • Leander Kills: Nem szól harang (zene-szöveg: Köteles Leander)
    • Living Room: Kirakat élet (zene: Pál Benjamin; szöveg: Pál Benjamin, Prommer Patrik)
    • Maszkura és a Tücsökraj: Nagybetűs szavak (zene: Biró Szabolcs, Boros Gábor, Földesi Attila, Kertész Csaba, Vikukel Dániel; szöveg: Bíró Szabolcs)
    • Mayalina: Nekem te (zene-szöveg: Szalma Edvárd, Szikszai Péter)
    • Nemzenekar: Waiting (zene: Pásztor Gyula, Károly Tamás; szöveg: Pásztor Gyula)
    • Nene zenekar: Mese a királyról (zene: Vörös Milán Erik, Orsovai Renáta Katalin, Márkosi József, Boda Evelin, Varga Szabolcs Balázs, Ferencz Péter; szöveg: Orsovai Renáta Katalin)
    • Noémo: Levegőt (zene: Takácsová Noémi, Szabó Dániel Ferenc, Szeifert Bálint Artúr, Tóth István; szöveg: Takácsová Noémi, Jeszenszky Márton)
    • Nova Prospect: Vigyázó (zene: Kiss József; szöveg: Schautek Bálint)
    • Peet Project: Runaround (zene: Ferencz Péter, Magán Olivér, Závodi Attila, Gudics Martin, Gudics Marcell; szöveg: Ferencz Péter)
    • Polgár Odett: Aranyhal (zene: Toldi Miklós, Polgár Odett; szöveg: Hujber Szabolcs)
    • SativuS: Lusta lány (zene: Szabó Márton; szöveg: Pájer Gábor)
    • Süle Zsolt: Zöld a május (zene: Süle Zsolt, Bodnár Péter; szöveg: Süle Zsolt)
    • Szőke Nikoletta, Kökény Attila, Szakcsi Lakatos Róbert: Életre kel (zene: Szakcsi Lakatos Róbert; szöveg: Müller Péter Sziámi)
    • Jela feat. Eszes Viki: Egy szó, mint száz (zene-szöveg: Jelasity Péter)
    • The Matter: Broken Palms (zene: Isaak Palmer, Kozák Örs, Joel David Perez Garcia, Antal Kert; szöveg: Isaak Palmer)
    • Tolvai Reni: Everest (zene: Bella Máté, Závodi Marcel; szöveg: Johnny K. Palmer)
    • Vastag Tamás: Ne hagyj reményt (zene: Sztevanovity Krisztián; szöveg: Sztevanovity Dusán)
    • Yesyes: I Let You Run Away (zene: Szabó Ádám, Somogyvári Dániel; szöveg: Yesyes)
  • 10:21 – A DAL 2018 zsűrijének tagjai: Frenreisz Károly, Schell JuditBoth MiklósMező Misi.
  • 10:18 – A sajtótájékoztató vezetői: Rátonyi Kriszta és Freddie (ESC 2016); ők lesznek a Duna Televízió A DAL 2018 című dalválogató műsorvezetői
  • 10:16 – Elkezdődik a sajtótájékoztató; az Origo című dallal nyitunk.
  • 10:10 – Az eddigi nemzeti dalválogatók legnagyobb sikereit, slágereit hallgathatják meg a sajtó azon munkatársai, akik részt vesznek a hamarosan kezdődő sajtótájékoztatón. Az Akváriumba már megérkezett a 2017-es DAL győztese, a 62. Eurovíziós Dalfesztivál magyar képviselője, Pápai Joci is.
  • 09:48 – Tudósításunkat megkezdjük a helyszínről. A budapesti Akváriumba lassan megérkeznek a sajtó munkatársai, néhány előadót is látunk a belvárosi szórakozóhely halljában, kíváncsian várjuk, vajon Ők is a DAL 2018 versenyzői lesznek-e.
  • 02:17 – A folyamatosan frissülő tájékoztatásunkat várhatóan 9:45-től kezdjük meg a helyszínről.

A DAL hetedik évadáról röviden

A DAL 2018 lényegét tekintve nem fog különbözni az Eurovíziós Dalfesztivál korábbi, magyar dalválasztóitól: az élőben közvetített, három válogatóműsorban és két elődöntőben folyik a versengés, A Dal 2018 döntőjére pedig február 24-én kerül sor. 2018-ban azonban már az esztendő első hetében megkezdődik az évad, két szombati adásban eleveníti fel az MTVA a DAL eddigi hat évadának legemlékezetesebb pillanatait.

A Magyarországot képviselő dal – és előadó – kiválasztása mellett további díjakat is átadnak majd az utolsó adásban: „A Dal 2018 Legjobb Dalszövege” és a „A Dal 2018 Felfedezettje” elismerések mellett jövőre is lesz online Akusztik Dalverseny.

Forrás: MTVA Sajtóosztály

 

Mondd el véleményedet!

error: